2013. április 5., péntek

55 nap

szerk.: Zoli

Elérkezett az újabb bejegyzés ideje. Nem tudok tovább ellenállni a külső és belső kényszernek... ;) (Köszi mindenkinek a bíztatást)

Ez annyiban rendhagyó bejegyzés lesz, hogy folyamatosan fogom szerkeszteni, és hozzátenni, a hétvége folyamán, tehát érdemes lesz még egyszer ránézni majd hétfő reggel is. Ezt a fajta szerkesztési módot a blogra fordítható idő hiánya, illetve rendszertelensége indokolja.

Pár szó a munkáról, mert így szombat reggel még aktívak a hétköznapi élmények.
Valamivel több mint 3 hete dolgozom. Ebből egy hét volt a betanítási idő. A múlt héten, és ezen a héten már a saját kocsimmal, felszerelésemmel, és segédemmel dolgoztam. Először két kifutóban lévő építkezést kaptam, majd még másfelet ráadásképpen. Ezeket felügyelem hogy a kitűzések mindig egy kicsit előrébb legyenek a kivitelezésnél, a felmérések pedig ne maradjanak le túlságosan. Az egész nem túl bonyolult egymásra épülő mozzanatokból áll össze.
Egy itteni megosztás közmű-út kivitelezésének szakaszai:
- "subsoil drainage" (dréncső) Ez a legmélyebben lévő közmű. Műanyag csőhálózat az oldalán résekkel. Az út alól hivatott összegyűjteni a talajba beszivárgott vizet, és olyan helyre szállítani ahol nem okoz kárt. Ami a poén, hogy itt tudják azt, hogy nem elég csak megépíteni, hanem tisztán is kell tartani, ezért tisztítóhelyeket építenek hozzá (kis csövek a felszínre). Ezek hasonló fedelet kapnak mint a mi víz-, vagy gázelzáróink, "stormwater" felirattal.
- "sewer" (szennyvízcsatorna) Ez nagyon hasonló az itthonihoz. Műanyag cső kerek tetejű csatorna aknákkal. Ami extra: ennek is vannak tisztítópontjai az aknákon kívül, és geotextilre, és 150mm vastag kavicságyra fektetik.
- "services" közművek víz-gáz-villany-telefon (csak telstra, mást még nem láttam). Ezek lehetőleg egy árokban futnak egymás mellett (nincs védőtávolság!)
- "Retaining wall" támfal. Ha két telek közt 300-400mm-nél nagyobb szintkülönbség van oda támfal épül.
- "roads" utak. homok alj, durva limestone alap, aprókavicsos finish, kátrányos "SEAL" (nem fóka, hanem lezárás),
- "kerb" szegélykő. Erről írtam korábban.
- "Pram Ramp" Kismama rámpa. A szegélykővel párhuzamosan készül. Ahol a járda utat keresztez ott MINDENHOL kismamarámpa épül. Ez olyan hely ahol kényelmesen végigtolhatod bukkanó nélkül a babakocsit!!!
- "Verge" padka. Általános szabály szegélykő teteje +2% emelkedés a telekhatárig
- "Footpath" járda. min 1,5 m széles beton érdesített járda.
- "Topsoil" a telkek beterítése <(""termőréteggel")>. Ez olyan homok, amiben van némi szerves anyag is...

Az eszközök amiket használnom kell siralmas állapotban vannak. Minden hajnalban elmormolok egy imát, hogy ne aznap adja meg magát a felszerelésem egy pótolhatatlan darabja.

Munkahelyi történések:
- Első héten:
betanítás a terepi feladatokra, és megismertem azt a két építkezést, amit vinnem kell

- Második hét: (kicsit szenvedős volt)
megismerni a segédeket, a feladatokat. Szerdán ráadásul egy kő került a féktárcsa és a fékvédő lap közé, amit egy óra munka után se tudtam kiszedni. Jött a főnök a csereautóval, és 2 azaz kettő perc után összetört neki az a homokkő, ami oda volt szorulva... :S jellemző. De javára legyen mondva, nem volt dráma, még örült is, hogy nem kellett emiatt szervizbe vinni a kocsit. Ezután az utolsó site-omon szembesültem azzal, hogy a mind két pótaksi amit magammal vittem, nincs feltöltve. GPS kilőve, marad a mérőállomás. 1,5 órát szenvedtem, mire a kitűzéshez sikerült kerülni a műszerrel. Erre az amit kitűztem útépítéshez, szemmel láthatólag nem jó, se vízszintesen, se magasságilag... Fasza. Terv sincs nálam amivel ellenőrizhetnék, úgyhogy volt ide rendesen.19:30-kor (már sötétedett) feladtam, és mondtam a főnöknek, hogy nem tudom, hogy amit csináltam jó-e, úgyhogy ha tetszik, ha nem, másnap ott kezdek. Nem volt vele sok gondja. Másnap kiderült, hogy mindent jól csináltam, csak a két út találkozását elcseszte a tervező. (beletett egy laza 50%-os emelkedőt :) NO COMMENT) Ez volt a nagypéntek (public holiday) előtti csütörtök, amikor úgy döntött a 8éves SOKKIA 2700ISX-em antennája, hogy a töltőcsatlakozója zárlatos lesz, és összeolvasztja belül a fém alkatrészeket. A GPS működött, csak a töltőre nem lehetett rádugni... Az egész húsvétot végigaggódtam, de hála istennek csak a műszer kora volt a baj.

-Harmadik hét:
Egyszerűen imádtam. Laza, egyszerű, lassú folyású, higgadt, és mindenekfelett VIDÁM. Én még ilyen vidám helyen nem jártam mint ezek az építkezések. Mindenki élvezettel dolgozik. Minden csütörtök ünnepnap, mert fizu van. Minden péntek ünnepnap, mert péntek van. És mindenki nagyon befogadó. Öröm velük dolgozni.

Pozitívumok: a munka egyszerű, baromi jól fizet, és a főnökségnek nagyon kellek. ("Régóta keresnek ilyen menedzser szemléletű földmérőt." - Főnök felesége)

Ami negatívum: -kicsit féltékeny kollégák, nemtörődöm, lusta segédek, és siralmas állapotú, szinte használhatatlan eszközök, saláta szerű, tépett tervek, valamelyik eszköz mindig elromlik (ekkora eszközmennyiségnél sajnos ez természetszerű)

Összeségében szeretek itt dolgozni, de van még min javítani, és nekem is van hova fejlődni.

Folyt. köv.

4 megjegyzés:

  1. Csak ne dolgoz 100% osan mert megszokjak es tudni fogjak hogy rad lehet szamitani! Ez persze jo is mert ereztetik hogy nelkulozhetetlen vagy,masreszt meg ugraltatnak hogy masnak a dolgait javitsd ki!
    Gondolom kezdesz raebredni hogy a munkatempo/moral teljesen mas mint odahaza szeporszagunkban!(persze en Angliat tudom felhozni 10 ev utan).
    Meg egy par het es annyira megszeretnek hogy kerhetsz uj szerszamolat is:)))

    VálaszTörlés
  2. Egy építkezés vidám hely :)
    Na ilyet se hallottam még:), de öröm olvasni.
    Amúgy egyetértek az előttem szólóval, nem érdemes 100%-osnak lenni, tapasznyalatból tudom.

    VálaszTörlés
  3. Köszi az aggódást srácok, de erre hamar rájöttem én is. Tudatosan 50% körülit adok. Ha minden reggel beérsz pontosan, akkor már jó munkásember vagy.

    A nehéz ebben, hogy közben azt is megmutassam neki, hogy nem csak munkásembernek vagyok jó, hanem menedzsernek is. Egyenlőre az a terv, hogy a próbaidő alatt csöpögtetek neki némi újítást, ami segíti a céget. Pl.: A3-as tervekkel rohangálnak terepen ráadásul összekapcsozva, ami Perth-i szeles időjárásban teljesen használhatatlan. Úgyhogy csinálok nekik olyan vállra akasztható tervtartót, amit mi otthon használtunk. :) És még van pár ötletem... :)

    Ami az eszközöket illeti, nem kell hogy új legyen (ezek a gépek viszonylag sokáig használhatóak), csak az zavar, hogy egy pici odafigyeléssel sokkal jobb állapotban lehetnének.

    VálaszTörlés
  4. Vállra akasztható tervtartó? Na olyat még sz'tem én se láttam, majd kérek fotót :-)

    VálaszTörlés