Kalandos földmérés

szerk.: Zoli

OFFtopic témájú bejegyzés következik!

Két héttel az utazásunk előtt még mindig dolgozunk Ildivel. Amennyire fárasztó mostanában ez, pénteken annyira élvezetes is volt. Egy földmérő szakmai életében sok jelentős momentum van. Megtanul egy új műszert/technikát, átad egy projektet, behajt egy behajthatatlannak hitt tartozást. Én 2013.01.25.-én értem el az egyik legfontosabb mérföldkövet, ami a szakmában létezik...

Egy sportrepülőtér engedélyeztetéséhez mértem egyedül egy pár olyan dolgot amit ilyenkor szükséges (fasor, elektromos vezeték, gázvezeték, fel- és leszállóhely, stb.). Körülbelül a mérés felénél tartottam, több mint 1km-re a kocsitól mikor a szokatlanul enyhe (1-2°C) idő miatt eltöprengtem, hogy milyen régen voltam ennyire nyugodt mérésen, illetve hogy milyen szép is a szakma.

Pont a repülőtér végénél (>1km a kocsitól) megpillantottam két MPK követ (ami információs vezetéket vagy "postakábelt" jelöl), egy kis patak két partján. Mikor odasétáltam láttam, hogy a patakhoz egyszerűen le lehet jutni, nem túl meredek a partja, magán a medren pedig két kis faágakból készített "hidacska" volt. Az első látszott hogy gyerekeknek készült, ujjnyi vastag ágakból. Meg sem fordult a fejemben, hogy azt használjam az átkeléshez. A második viszont stabilnak tűnt, alkarnyi vastagságú ágakkal. Ezen próbáltam meg átkelni. (Itt megjegyezném, hogy mivel több mint egy éve nem dohányzom, ez érződik a súlyomon is, ami immár erősen a 100 kg felé tendál...)

Óvatosan először kipróbáltam, hogy az ágak egyenként mennyire bírnak el. Mivel kitartottak, kicsit bátrabban kezdtem neki az átkelésnek. Persze az ágak felénél a kisebbik kettétört, és a munkavédelmi bakancsom alja éppen beleért a vízbe. Ezek a bakancsok úgy vannak kitalálva (hacsak nincsenek impregnálva), hogy ha vízzel érintkeznek úgy viselkednek mint a szivacs. Lehet hogy csak a talp vonaláig ért a cipőm a vízbe, de bokáig átázott a jobb bakancsom. Erre még megvonja az ember a vállát, ez gyakorlatilag egy enyhe esős időben is megtörténik, sebaj...

Miután megmértem azt a kettő, azaz kettő darab pontot amiért átküzdöttem magam a patakon, elindultam visszafelé. Most csak egy ág  maradt az átkeléshez, de mivel elég vastagnak tűnt, és újra lepróbáztam, nem aggódtam nagyon. Na ez pont a patak közepe felett tört ketté... A jobb lábam (ami korábban vizes lett) már a másik parton volt, és ezt a kedvező pozícióját nem volt kedve feladni. Így egyik lábammal a parton, másikkal combig a hideg vízben, szürreálisan széles terpeszben találtam magam egy pillanat alatt.

Természetesen nem estem kétségbe, koromat, és lusta életvitelemet meghazudtoló gyorsasággal pattantam ki a jeges vízből. "VÉGRE!" -gondoltam- "Megérte nézni a Túlélés Törvényeit Bear Grylls-el! Tudom mit kell csinálni, ha hidegben vizes leszel! 1., levetkőzni 2., mozogni (jelen esetben futni)!" A vetkőzésről gyorsan letettem a környéken lévő vadállatok szeme világának megkímélése érdekében, de a mozgásos részt végrehajtottam.

Ez messziről úgy nézhetett ki, hogy egy combig vizes ember elkezd futni az 1 km-re lévő, meleget jelentő terepjáró felé. Majd kétszáz méter után lihegve, fújtatva gyaloglásra vált, ötszáz méter után megáll két percet pihegni, majd komótosan visszasétál a kocsihoz.

A lábam egyáltalán nem fázott, semmi bajom se lett volna, ha visszasétálok a kocsihoz. Így viszont, hogy futottam, két napig úgy fájt a torkom, hogy alig tudtam nyelni...

Szóval hét és fél év munka után, elértem az egyik legfontosabb mérföldkövet egy földmérő életében. Beleestem egy patakba.